Legnagyobb ragadozó madarunk

Hazánk legnagyobb ragadozó madara a rétisas. Legfőképp vizes élőhelyek közelében telepszik meg, ahol fészekrakásra alkalmas fasorok, öregebb erdők megtalálhatók. Elsősorban síkvidéki, részben domb és hegyvidéki területek erdőállományaiban bukkanhatunk rá.

Az öreg rétisas könnyen felismerhető méreteiről. Ék alakú farka fehér, hatalmas csőre sárga színű, tollazata világosbarna, míg a fiatal példányok tollazata sokkal sötétebb, farkuk, csőrük sötét színű. Öt-hat éves korukban válnak ivaréretté, ekkorra alakul ki öregkori tollazatuk is.

Étlapjukon halak, hüllők, kisebb emlősök, madarak szerepelnek. Utóbbiak között a tőkés réce, szárcsa a leggyakoribb. A hideg teleken gyakran választja a döghúst, a vadterületeken hátrahagyott zsigereket előszeretettel választja táplálékául.

A fészek felújítását decemberben megkezdik, új fészek készítése esetén novemberben is neki láthatnak az építésnek. A fák koronájában található fészek akár három méter magasságot is elérheti, a fészek átmérője a 2 métert is, a legnagyobb madárfészkek egyike a világon a rétisasé. A fészekalj 1-3 tojásból áll. Március végén, április elején kelnek ki a fiókák. A fészket állandóan őrzik a szülők.

 

Tudta?

A rétisas fiókák viselkedésére a káinizmus jellemző, ekkor a fészekaljban élő madárfiókák az életük első heteiben egymás ellen fordulnak, és az erősebb fióka elpusztítja a gyengébb fiókát.



Foglalás Ajándékutalvány Hírlevél Üzenet
Szálláshely neve*:
Név*:
Cím*:
Érkezés*:
Távozás*:
Felnőtt*: Gyerek:
E-mail*:
Telefon*:
Ellátás:
Számlázási név:
Számlázási cím:
Gyerekek
életkora:
Megjegyzés:

Ellenőrző kód*:
Mennyi három meg négy?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Név:
E-mail:
Üzenet:
 

Ellenőrző kód*:
Mennyi három meg négy?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.
Név:
E-mail:
 

Ellenőrző kód*:
Mennyi három meg négy?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
E-mail címére értesítést küldünk a legújabb programokról, hírekről és akciókról.

Név:
E-mail:
Üzenet:
 

Ellenőrző kód*:
Mennyi három meg négy?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.
Turisztikai iroda
Vendégkönyv
Kérjük mondja el élményeit a szálláshelyeinken töltött időről és az igénybe vett szolgáltatásokról, egyéb programokról!Ha...
Fotógaléria


Madarak és Fák Napja 2023.


Erdeivándor Tábor


Vörösalma Vadászház


Balaton melletti kilátók


Haracsi Vendégház

SEFAG Zrt. logo Kardosfa Hotel logo Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola Zselici Csillagpark logo Deseda Kalanderdő Erdei szállás

Adatvédelmi tájékoztató »