Állatvédelmi Hónap rendezvénysorozat 2023.

A SEFAG Zrt. és a Somogy Vármegyei Rendőrfőkapitányság Bűmegelőzési Osztálya 2023. szeptember 21 és október 27. között állatvédelmi hónapot szervezett, melyen több célcsoportot megcélozva a feladatunknak tekintettük a téma iránti érzékenyítést.

Az óvodásoknak szóló játékos délelőtt szeptember 21-én került megrendezésra, október 5-én került sor a középiskolásoknak szóló akadályverseny megrendezésére a Tókaji Parkerdőben.

11 csapat vett rész a rendezvényen, Somogy Vármegye középiskoláiból Fonyódtól Barcsig.

A kijelölt túraútvonal mellett 11 állomás várta a háromfős csapatokat, nem csak tudásra, hanem logikára, kooperációra, megfigyelőkésségre alapuló, valamint tréfás feladatokat állítottunk össze a csapatoknak.

Eredményhirdetés előtt meleg ebéddel vendégeltük meg a csapatokat és a segítőket.

A Drávavölgye Középiskola csapata nem csak szakmai tudásával, együttműködési készségével, hanem viselkedésével és segítőkészségével is kiemelkedett a mezőnyből. Második és harmadik helyezést a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium két csapata nyerte.

A tanulóknak és nevelőknek ezúton is gratulálunk.

Az általános iskolás gyerekeknek meghirdetett rajzverseny díjkiosztó ünnepsége október 27-én lesz az Erdők Háza Látogatóközpontban.

 

 

 




www.somogyiturizmus.hu