Hírek a Mesztegnyői Állami Erdei Vasútról

A Mesztegnyői Állami Erdei Vasút közel kilencven éve épült meg a Hunyadi család helyi birtokain folyó gazdálkodás segítésére. Gazdasági szerepe idővel fokozatosan csökkent, majd megszűnt. A vasút turisztikai célú használata ezzel párhuzamosan folyamatosan bővült és napjainkban már csak e célt szolgálja. A múlt ködébe vesző pusztákat már csak a földrajzi nevekben őrző tájon kanyargó vasút megjelenésében még megidézi egy letűnt kor szellemét, de jelentős változásokon esett át, hogy mind szélesebb körben tudja kielégíteni az ide látogató turisták igényeit.
A SEFAG Zrt. az elmúlt két évben közel 60 millió Ft értékben valósított meg fejlesztéseket a Mesztegnyői Állami Erdei Vasúton. Ennek keretében 2 db C -50 -es típusú mozdony, 4db nyitott és 2 db zárt személyszállító kocsi teljes mértékben felújult. 2013-ban a géppark részére új kocsiszín épült, mely a gépállomány védelmére szolgál. Szintén ebben az évben parkosításra is sor került a Mesztegnyői állomás területén. A vasútvonal mentén padokat, asztalokat helyeztünk el és a pálya részleges felújítására is sor került.

A vasút menetrend szerint április 1. és november 30. között szombaton és vasárnap, valamint ünnepnapokon közlekedik. Különvonat az év bármely napjára igényelhető. A túrázni vágyók számára erdészeti szakember áll rendelkezésre szakvezetőként.

Utasaink látnivalókban bővelkedő, élményekben gazdag kiránduláson vehetnek részt. A vasút az állomásról déli irányba indul, majd keletre fordul és párhuzamosan halad az úgynevezett Kopári úttal. Fél km megtétele után bekanyarodik a Birka-járásba, majd másfél km-t Dél felé haladva eléri a Busvári erdőt. Délkeletre fordulva érkezünk a Derék-patakhoz és a Busvári halastóhoz. A töltésről megcsodálható a tó páratlan madárvilága. Nem kell különösebb szerencse, hogy megfigyelhetőek legyenek olyan ritkaságok, mint a feketególya, vagy a rétisas. A vonal Szúnyogváron és Répcehomokon áthaladva 2 km megtétele után eléri a Hajmáslapi-halastót, melynek érdekessége, hogy kettészeli a vasúti töltés. A tó után újra az erdőben folytatja útját a kisvasút, átzakatolva Nagyhomokon és Mélyégeren, hogy összesen 8820 m-t megtéve Felsőkak végállomásra érjen.

A Mesztegnyőtől Kakpusztáig tartó háromnegyed órás utazás Somogy megye egyik legszebb táján a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzeten vezet át. A táj felfedezését az erdei vasút mellett a Kéktúra útvonal és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által létesített Tőzike és az Eltűnt puszták nyomában tanösvény is segíti.

A Mesztegnyői Erdei Vasút népszerű minden korosztály számára. Igénybe veszik iskolai osztályok, óvodások, munkahelyi közösségek, civil szervezetek. Nem csak Somogy megyéből, hanem az ország különböző részéről, sőt más országokból is érkeznek látogatók.

 

A felfedezést fogják segíteni a jelen évben megvalósuló fejlesztések is. A SEFAG Zrt. konzorciumban a Magyar Természetjáró Szövetséggel, a régióban érintett állami erdőgazdaságokkal és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságával a DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0065 azonosítószámú „Az Országos Kékkör (OK) Dél-dunántúli Régiót érintő nyomvonalának és attrakcióinak multifunkciós fejlesztése, a túraútvonalak téradat alapú nyilvántartási és fenntartási rendszerének kialakítása, a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése" címmel nyert pályázat keretében Kakpusztán természetőr házat, a Búsvári halastón madármegfigyelőt, a Mesztegnyői végállomáson esőbeállót létesít mintegy 28,5 millió Ft-os költségvetéssel, melyből 6 millió Ft az önerő.

Az új közjóléti fejlesztések következtében az elmúlt években jellemző átlagos 7000 fős látogatói létszám is bővülhet.

 

 

 

 




www.somogyiturizmus.hu