Önkormányzatok is növelhetik a somogyi erdőket
A kormány által meghirdetett országos erődtelepítési program legfőbb célja az éghajlatváltozással járó negatív hatások mérséklése. A támogatásra önkormányzatok is pályázathatnak. Somogyban a SEFAG Zrt. is szakmai támogatást kínál az erdősítési projektbe kezdő helyhatóságoknak.

A szakemberek körében konszenzus van arról, hogy az erdőterületek növelése egyértelműen kedvező hatással van környezetünk ökológiai rendszerére. Magyarországon 21% az erdővel borított területek aránya, melynek növelését tűzte ki célul a kormány. Ezért hirdette meg a országfásítási programot, melynek köszönhetően elérhető, hogy az ország területének 27%-a fával borított legyen. Ehhez az erdőgazdálkodók, az önkormányzatok, cégek és magánszemélyek összefogására és közös munkájára van szükség, amihez most már rendelkezésre áll a megfelelő jogi és támogatási környezet. 

Somogy megye az országos átlagnál kedvezőbb helyzetben van, hiszen majdnem minden harmadik hektárján erdőket találunk. A cél azonban itt is további növekedés. Ehhez most a kormány vidékfejlesztési programja kínál jó lehetőséget a települési önkormányzatoknak. A falvak-városok a jövő év december végéig benyújthatják pályázatukat a tulajdonukban lévő területek erdősítésének finanszírozására.

A somogyi állami erdőket gondozó SEFAG Zrt. közreműködő partnerként felajánlja a segítségét mindazon önkormányzatoknak, akik erdősítést terveznek. A társaság sok évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik a fásítási programok terén. Ez kiterjed a projektek előkészítésére, az ültetendő fafajok szakszerű kiválasztására, az engedélyek beszerzésére és telepítések levezénylésére.

A pályázattal kapcsolatos tudnivalók itt érhetők el.




www.somogyiturizmus.hu