Parkról parkra a 150 éves Kaposváron

Madarak és Fák Napja apropóján született meg az a kezdeményezés, hogy városnéző sétára invitáljuk a kaposváriakat. A program megvalósításában támogatóra találtunk Kaposvár Város Polgármesteri Hivatalánál, Osvárt Mónika turisztikai referenssel együtt gondolkodva állítottuk össze a városnéző programot, határoztuk meg a vezérfonalat, jelöltük ki az útvonalat. A SEFAG Zrt. részéről Domokos Julianna, a Zselici Csillagpark környezeti nevelője vett részt az előkészületi munkákban és ők ketten vezették a túrát.

Június elsején a Rippl-Rónai Parkból indult a 15 résztvevő, ahol megismerkedtünk a park történetével, majd az Európa teret érintve a Kossuth Lajos utcán végigsétálva érkeztük meg a Berzsenyi Parkba. Nem csak a város kultúrtörténeti emlékeivel ismerkedtünk meg, hanem a jellemző városi fákkal is, mint a platán és a vadgesztenye, megtudhattuk, hol állt a városi kertészet, milyen céllal alakították ki a Berzsenyi Parkot, mi volt a város első turisztikai rendezvénye, a fák környezetvédelmi szerepéről is sok érdekes adat került birtokunkba és konkrét mérésekkel bizonyítva megtudhattuk azt is, hogy milyen hőmérsékleti különbségeket eredményez a fák és a zöld növényzet jelenléte a városi környezetben.
Őszi terveink között szerepel a város két másik parkjának, a Színház Parknak és a Vaszary Parknak a felfedezése!

 

 




www.somogyiturizmus.hu