Tavaszi Nagytakarítás a Zselici Csillagparkban is!

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) tavaszi nagytakarítás keretében szemétszedési akciókra hívja a kirándulókat, erődjárókat, túrakerékpározókat, melyhez a Zselici Csillagpark is csatlakozott.

A „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt!” akciót március 21-én az Erdők Nemzetközi Napján indították, és egészen április 22-ig, a Föld napjáig fog tartani.  A kezdeményezéshez idén csatlakozott 17 állami erdészet – így a SEFAG Zrt., 6 nemzeti parki igazgatóság, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), számos önkormányzat és civil szervezet. A kampány kettős céllal indul. A szervezők egyrészt szeretnék szemétszedő túrákon megtisztítani a kedvelt kirándulóhelyeket, másrészt pedig az erdőjáráshoz kapcsolódó etikettet kívánják megismertetni a nagyközönséggel.

Az akcióban a Zselici Csillagpark is részt vesz, 5 napon – április 2., 9., 16., 21. és 22. napján lehet csatlakozni a szemétszedéshez, előzetes bejelentkezéssel (további információk a https://zselicicsillagpark.hu/nagytakaritas.php oldalon olvashatók.

Március 21. az Erdők Nemzetközi Napja. Az erdőké, melyek éltetik a bolygónkat, és ahol az utóbbi két évben a járvány miatt sokan a szabadidejük nagy részét töltötték. A járvány hatása, hogy ennyien fedezték fel újra a természetet, de ezzel együtt egyre több hulladék is jelent meg ott. Ezért a közös kertünk kitakarítására 2021 után újra megszervezik a „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki együtt a természetet” akciót. A kampány által közvetített szemléletformálás legfontosabb üzenete, hogy semmilyen hulladéknak nincsen helye az erdőkben.

Kis zacskó egy embernek, nagy segítség a természetnek

A kampányt indító sajtótájékoztató szemétszedéssel kezdődött, ahol a résztvevő szervezetek tagjai a dél-budai Kamaraerdő egy részét takarították ki. A közreműködő szervezetek a következő egy hónapban számos szervezett szemétszedő gyalog- és kerékpártúrát fognak indítani, amelyekhez várják az önkéntesek csatlakozását. A szemétszedő túrákat a tavaszinagytakaritas.hu oldalon folyamatosan teszik majd közzé. A szervezett túrák mellett a kampány minden kirándulót arra buzdít, hogy a következő egy hónapban a kirándulására egy zacskóval induljon, amelyet teleszed.

Mindenki, aki csak egy zsák hulladékot kihoz az erdőből, az soha többet nem fog szemetelni, és másképpen fog tekinteni a természetre”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a Tavaszi nagytakarítás nyitórendezvényén, aki elmesélte, hogy a saját családján tapasztalta meg a szemétszedés edukatív jelentőségét, hiszen miután részt vettek a Tisza megtisztítását célzó PET Kupán, a gyerekei kérték, hogy használjanak otthon kevesebb egyszer használatos műanyag palackot.

Dr. Csépányi Péter, a Pilis Parkerdő Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy ma már elsősorban nem a turisták okozzák az erdőkben felgyülemlő szeméthegyeket. „Egy 2020-as felmérés alapján 5.500 köbméter szemét található a főváros körüli erdőkben, de szerencsére az elmúlt években azért javult a helyzet.

A 2022-es Tavaszi nagytakarítás egyik újdonsága, hogy idén már a támogató szervezetek vezetett túrákat is indítanak, amelyeken szemétgyűjtésre is buzdítják a túrázókat. „Azt tervezzük, hogy ezeken a szemétszedő túrákon természetvédelmi őreink vezetésével megismertetjük az erdők érdekességeit, és egyúttal el is visszük onnan azt, ami nem oda való”, mondta dr. Kézdy Pál, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának általános igazgatóhelyettese.

Az erdők megtisztítását 2022-ben 50 ezer szemeteszsákkal támogatja az ITM. A minisztérium a magyar kormány által kihirdetett klíma- és természetvédelmi akcióterv keretében évek óta dolgozik azon, hogy felszámolják az illegális hulladéklerakatokat. „A szemetet nem a szél hordja össze az erdőbe, hanem mi, emberek. Fontos célunk, hogy megszűntessük ezeket a lerakatokat, de azt is tudnunk kell, hogy miért hordják az emberek a természetbe a szemetet. Sok esetben kiderült, hogy a hagyományos kukákba egyszerűen nem fér bele a lakosság szemete, és az évente egyszer megtartott lomtalanítás is kevés. Ezért a Tavaszi nagytakarításhoz hasonló akciók támogatása mellett a települések számára egy 13 milliárd forintos keretet nyitottunk meg, amelyből az önkormányzatok szabályozott keretek mellett hulladéklerakóhelyeket létesíthetnek, ahonnan el is szállítják a szemetet”, mondta Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Tavaszi nagytakarítás nyitórendezvényén. A miniszter hozzátette, hogy 2023-tól egységesen minden italcsomagolás visszaváltható lesz, ezzel is segítve azt a célkitűzést, melyben Magyarország vállalta, hogy 2030-ig a lakossági kommunális hulladék újrahasznosított arányát 65 százalékra növeli.

A kampány célja a megszűnés

A Tavaszi nagytakarításra olyan mozgalomként tekintenek a szervezők, amelynek célja, hogy pár év múlva okafogyottá váljon, a természetet ne kelljen megtisztítani. A szemétszedés valójában tüneti kezelés, a legfontosabb cél a megelőzés, hogy ne kerüljön hulladék az erdőkbe. Ezért a szemétgyűjtő akciók mellett ugyanennyire fontos cél a szemléletformálás is, és az önkéntesek bevonása, hiszen a közös kertünk csak együtt tartható tisztán. Az akció április 22-én, a Föld napján zárul. A kampányhoz két videó is készült Badár Sándor és Badár Tamás főszereplésével, melyek az alábbi linkekre kattintva tekinthetőek meg:

https://www.youtube.com/watch?v=JmuEJ826guY

https://www.youtube.com/watch?v=fJGI0W_FrBM

Forrás: AMFKI - AÖFK 

tavaszi nagytakarítás




www.somogyiturizmus.hu