Vadászat Pozsonytól Madridig

Az idei FeHoVa kiállításon való részvétellel komoly körút végére ért a SEFAG Zrt. Vadászatszervező Irodája.

A tulajdonosi jogokat gyakorló MFB Zrt. a cégcsoportba tartozó Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével az állami erdőgazdaságok kiállításokon való részvételét közös standokon, egységes megjelenés formájában szervezte meg. A FeHoVa-n idén először vett részt mind a 22 erdőgazdaság a direkt az erre a célra tervezett különleges körstandon.

Az előzetes egyeztetések és a piaci lehetőségek felmérése után úgy döntöttük, hogy Irodánkkal a pozsonyi, dortmundi, madridi, valamint természetesen a magyarországi kiállításon jelenünk meg. A közös megjelenésen kívül újdonság volt az is, hogy a kiállítások szervezésével, koordinációjával az MFB Zrt. kiállításonként más-más erdőgazdaságot bízott meg. Ennek értelmében vállalatunk a madridi kiállításokkal kapcsolatos igazgatói feladatokat kapta meg. A feladat azért sem volt egyszerű, mert Madridban párhuzamosan két, egymástól teljesen elkülönülő vadászati kiállítás szervezését kellett elvégeznünk (Venatoria, illetve FICAAR). A spanyol vendégkör megszólítása érdekében a kiállításra új megjelenésű, spanyol nyelvű prospektust és árjegyzéket is készítettünk. Az értékesítési feladatok mellett a pozsonyi és a madridi kiállítások kiemelt protokoll eseménynek is számítottak, hiszen míg előbbin Dr. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke Ivan Gašparivič a Szlovák Köztársasági elnökkel közösen tett látogatást standunkon, addig a madridi FICAAR kiállítást - melyen Magyarország meghívott országként vett részt - Magyarország spanyolországi nagykövete, Bucsi Szabó Edit asszony nyitotta meg. A magyar állami erdőgazdaságokat bemutató országstandon tett látogatás emlékeként Baranyay László, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója egy vadászati témájú Valaczkai Erzsébet festményt ajándékozott nagykövetasszony részére, míg Rosa Patac Carrillo asszony, a madridi FICAAR Kiállítás igazgatója egy Szarvas Pongrácz képet vehetett át.




www.somogyiturizmus.hu