Erdei kisokos a Facebookon

A természettel és a természetjárással kapcsolatos új, ismeretterjesztő sorozatot indított társaságunk. A posztokkal minden pénteken a SEFAG - somogyi erdők Facebook oldalon találkozhatnak az érdeklődők.

A változatos témákat feldolgozó erdei kisokost hiánypótló céllal indítottuk el Facebook oldalunkon. A posztokban terítékre kerül a somogyi erdők állat- és növényvilága, a SEFAG Zrt. hétköznapi  feladatai és érdekesebb létesítményei, de a természetjáráshoz kapcsolódó szabályok és fontosabb tudnivalók is. Az első témák között ott találjuk a sokak számára titokzatos turistajelek magyarázatát és a tavasszal visszatérő - vagy éppen ekkor északra távozó - költöző madarakról szóló információkat.

A kisokos anyagai az átlagos, néhány soros Facebook-posztoknál hosszabbak, de így is néhány perc alatt végigolvashatóak. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a szakmabeliekhez szóljunk, ezért közérthetően, szakzsargon nélkül fogalmazzuk meg ezeket a tartalmakat.

A minden péntek délután jelentkező posztsorozat a SEFAG - somogyi erdők Facebook oldal közel tízezer követőjéhez, a megosztásokon keresztül pedig akár még több emberhez eljuthat. Az eddigi  anyagokat oldalunkon az #erdeikisokos hashtag alatt találhatja meg.

erdei kisokos

 



Foglalás Ajándékutalvány Hírlevél Üzenet
Szálláshely neve*:
Név*:
Cím*:
Érkezés*:
Távozás*:
Felnőtt*: Gyerek:
E-mail*:
Telefon*:
Ellátás:
Számlázási név:
Számlázási cím:
Gyerekek
életkora:
Megjegyzés:

Ellenőrző kód*:
Mennyi öt meg hét?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Név:
E-mail:
Üzenet:
 

Ellenőrző kód*:
Mennyi öt meg hét?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.
Név:
E-mail:
 

Ellenőrző kód*:
Mennyi öt meg hét?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
E-mail címére értesítést küldünk a legújabb programokról, hírekről és akciókról.

Név:
E-mail:
Üzenet:
 

Ellenőrző kód*:
Mennyi öt meg hét?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.
Turisztikai iroda
Vendégkönyv
Kérjük mondja el élményeit a szálláshelyeinken töltött időről és az igénybe vett szolgáltatásokról, egyéb programokról!Ha...
Fotógaléria


Madarak és Fák Napja 2023.


Erdeivándor Tábor


Vörösalma Vadászház


Balaton melletti kilátók


Haracsi Vendégház

SEFAG Zrt. logo Kardosfa Hotel logo Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola Zselici Csillagpark logo Deseda Kalanderdő Erdei szállás

Adatvédelmi tájékoztató »