Online erdei iskola sorozat indul

Papírfecske hajtogatás, a madár-konyha menüsora, az erdei gyógynövények titkai, erdei kabalák készítése - csak néhány téma az erdészeti erdei iskoláknak az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló online programjából, amelyhez a SEFAG Zrt. is csatlakozott.

Az állami és magán erdőgazdaságok rendhagyó erdei iskolai foglalkozásainak célja, hogy a gyerekek jelen helyzetben is részesülhessenek a természet tavaszi ébredésének élményéből, elsajátíthassák a környezettudatos gondolkodás alapjait, illetve hogy a közösségi médiában megosztott órák segítséget nyújtsanak a pedagógusoknak a digitális oktatásban.  

Az első videó a Madarak és fák napján, május 10-én került ki az Országos Erdészeti Egyesület Facebook oldalára (facebook.com/erdeszetiegyesulet), ahol a Pilisi Parkerdő Budakeszi Vadasparkjának erdőpedagógusa a madarak és a fák szoros kapcsolatát mutatja be, „Madár konyha a fákon és a fák körül" címmel. A SEFAG Zrt. Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolája pedig az év fáját és az év madarát mutatja be, egy játék kíséretében, amely május 19-étől érhető el a felületen.

Az elsősorban az általános iskolás korosztálynak szóló videók elérhetőek lesznek az erdőgazdaságok Facebook oldalain és az Országos Erdészeti Egyesület Youtube-csatornáján is. Így minden érdeklődő megkeresheti nemcsak a számára érdekes témát, hanem virtuálisan ellátogathat a környék erdeibe is, hiszen a Nyírségtől Somogyig, a soproni parkerdőtől a főváros környékéiig az ország minden térségéből részt vesznek az erdészeti erdei iskolák a programban.

A tervek szerint a tanév végéig minden nap egy-egy 15-20 perces online foglalkozás anyagát teszik közzé. Az erdőpedagógusok és erdészeti szakemberek által összeállított programban olyan témák szerepelnek, mint a nyomolvasás és nyomkeresés, gyógynövényismeret, az égig érő fák, vagy a víz útja az erdőben. Mindezen túl például a gyerekek megtanulhatnak papírból fecskét hajtogatni, megismerkedhetnek a madárgyűrűzéssel, valamint az év fájával és madarával is. A videók mellett az erdőgazdaságok megoldandó feladatokat, rejtvényeket, egyéb erdei iskolai tartalmakat is feltöltenek a saját közösségi média oldalukra.

A környezeti nevelés alap gondolata, hogy aki megismeri az erdők értékeit, az hosszú távon részt is vesz a megóvásukban és a gyarapításukban. Az erdei iskolákat az erdőgazdaságok honosították meg Magyarországon, és ma már országszerte 40 intézményben évente több mint 100 ezer gyermeket oktatnak a természet tiszteletére. A csoportok erdőpedagógusok vezetésével, játékos formában ismerkedhetnek meg az erdők értékeivel. Az erdőpedagógia lényege a természettel való közvetlen találkozáson keresztül történő tanulás, és az erdei életközösség minden szereplőjével közeli kapcsolatban álló erdész személyének bevonása a nevelő munkába.

online erdei iskola

 



Foglalás Ajándékutalvány Hírlevél Üzenet
Szálláshely neve*:
Név*:
Cím*:
Érkezés*:
Távozás*:
Felnőtt*: Gyerek:
E-mail*:
Telefon*:
Ellátás:
Számlázási név:
Számlázási cím:
Gyerekek
életkora:
Megjegyzés:

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Név:
E-mail:
Üzenet:
  Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.
Név:
E-mail:
  Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
E-mail címére értesítést küldünk a legújabb programokról, hírekről és akciókról.

Név:
E-mail:
Üzenet:
  Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.
Turisztikai iroda
Kirándulóknak   A humánjárvány miatt kihirdetett rendkívüli intézkedések alkalmazása érdekében erdeinkben is átmeneti...
Vendégkönyv
Kérjük mondja el élményeit a szálláshelyeinken töltött időről és az igénybe vett szolgáltatásokról, egyéb programokról!Ha...
Fotógaléria


Ropolyi tó


Vörösalma Vadászház


Alirét Vadászház


Erdők Háza Látogatóközpont


Nagysallér Vadászati Múzeum

SEFAG Zrt. logo Kardosfa Hotel logo Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola Zselici Csillagpark logo Deseda Kalanderdő Erdei szállás

Adatvédelmi tájékoztató »