A Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola Somogy megye déli részén, a rinyabesenyői erdőtömb mélyén áll. Az iskola épülete a Festetics uradalom idején erdészlaknak épült.

 

Az erdei iskola célja az erdei életközösség, az erdei környezet, az erdei munkák, ezen kívül a napszakok, az évszakok váltakozásának bemutatása természetes környezetében, az erdőn. Ezt a célt jól szolgálja az iskola elhelyezkedése, az, hogy az épületből kilépve rögtön az erdőben találja magát tanár, diák egyaránt.

Három - egyenként tíz személyes - hálóhelyiség a gyerekeknek, két kisebb szoba a kísérők számára, valamint melegítő konyha, étkező helyiség, tanterem és szabadtéri fedett foglalkoztató áll a vendégek rendelkezésére. Ágyneműhuzatot vagy hálózsákot a vendégeknek maguknak kell biztosítani.

Az erdei iskolai szállás, ill. tanterem a diákokon kívül szívesen lát kikapcsolódni, pihenni vágyó baráti társaságokat, családokat, de a technikával felszerelt tanterem színhelye lehet céges megbeszéléseknek, értekezleteknek és tréningeknek is.

A Studinka László Tanösvény, mely a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolától Nagysallér érintésével ér el Petesmalomig, a kerékpáros és gyalogos turisták kedvelt kirándulóhelye. Útközben lehetőségük van Magyarország öt nagyvadja közül négynek, az őznek, a gímszarvasnak, a dámszarvasnak és a muflonnak a megfigyelésére a Nagysallér Vadasparkban.


Szobaszám: 3 (+2 helyiségben 3 fő)
Férőhely: 33
Pótágy: 8

Szolgáltatások:


www.somogyiturizmus.hu