A páros tánc mesterei az állatvilágban

A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet egyik lakója büszkélkedhet az állatvilág egyik legkifinomultabb páros táncával. S, hogy ki ő? A Búsvári halastónál is megfigyelhető búbos vöcsök (Padiceps cristatus).  

Megjelenését tekintve a tojó és a hím mérete és tollazata nem sokban tér el. Nászruhájukhoz tartozik a fejükön található, feltűnő tollazatuk, mely a páros tánc egyik fontos eleme. Ezek a dísztollak a nyugalmi időszakban nem láthatók. 

Fejtetőjük fekete, pofájuk fehér, a fej tövénél meghosszabbodott gallértollak pedig rőt-vörösek. Hátuk szürkés-fekete, testük oldala barnás, a nyak elülső, valamint az alsótest pedig fehér.

Tápláléka közé elsősorban a halak tartoznak, ám étlapján a vízi gerinctelenek is helyet kapnak.

Költéskezdést megelőző násztáncuk igen mozgalmas és látványos. Kölcsönös nászajándék-adások, víz alatti és víz feletti pörgések, táncok jellemzik.

Fészkeiket vízre építik a vízinövények takarását kihasználva, ám előfordul, hogy takarás nélkül vagy csak részlegesen kitakarva helyezik el fészküket. A tojó 5-7 tojást rak, és a kikelést követően a fiókák képesek szüleiket követni.

Magyarországon védett, eszmei értéke 50.000 Ft.

Tudta?

A búbos vöcsök lábain nem úszóhártya biztosítja az úszófelületet, hanem a felülről lapított, karéjos ujjak.



Foglalás Ajándékutalvány Hírlevél Üzenet
Szálláshely neve*:
Név*:
Cím*:
Érkezés*:
Távozás*:
Felnőtt*: Gyerek:
E-mail*:
Telefon*:
Ellátás:
Számlázási név:
Számlázási cím:
Gyerekek
életkora:
Megjegyzés:

Ellenőrző kód*:
Mennyi öt meg öt?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Név:
E-mail:
Üzenet:
 

Ellenőrző kód*:
Mennyi öt meg öt?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.
Név:
E-mail:
 

Ellenőrző kód*:
Mennyi öt meg öt?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
E-mail címére értesítést küldünk a legújabb programokról, hírekről és akciókról.

Név:
E-mail:
Üzenet:
 

Ellenőrző kód*:
Mennyi öt meg öt?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.
Turisztikai iroda
Vendégkönyv
Kérjük mondja el élményeit a szálláshelyeinken töltött időről és az igénybe vett szolgáltatásokról, egyéb programokról!Ha...
Fotógaléria


Madarak és Fák Napja 2023.


Erdeivándor Tábor


Vörösalma Vadászház


Balaton melletti kilátók


Haracsi Vendégház

SEFAG Zrt. logo Kardosfa Hotel logo Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola Zselici Csillagpark logo Deseda Kalanderdő Erdei szállás

Adatvédelmi tájékoztató »